Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A hátrahagyottak emlékezetére

EMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚK ÖZVEGYEIRE

 

Az aradi várbörtönben raboskodó katonatisztek felett 167 évvel ezelőtt, 1849. október 5-én hirdették ki a halálos ítéletet, majd másnap végre is hajtották. A vértanúk bár vallották, hogy a magyar szabadságharcba vetett hitük mindenek felett áll, utolsó óráikban szeretteikre gondoltak.

 

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nemzetünk hősei érző szívű hús-vér emberek voltak, akiket meleg otthon, szerető feleség, család várt.

 

Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának szavai ezek, amelyek az aradi vértanúk özvegyeinek, árváinak emlékezetére készített kiállítás megnyitóján hangzottak el.

 

A magukra maradt asszonyok élete ellehetetlenült, maguk is áldozatok voltak, de férjük emlékét megőrizték. Minden évben október 6-án misét mondattak, felkarolták a többi áldozat özvegyét, árváit.

 

Schweidel József volt a legrégebbről házas. Felesége a lengyel Domicella Bilinska a kivégzés után Pesten élt. A császári rendőrség sokáig megfigyelte. Egy tejgazdaságot vezetett, így biztosította gyermekei megélhetését.

 

Damjanich János felesége szerb származású Csernovics Emília volt, akik 1847-ben kötöttek házasságot. A harcok végén már törött lábú férjét ápolta, a fogság alatt mindennel ellátta. Egy rokona megszerezte a hóhértól férje holttestét, így birtokán eltemette. A világtól teljesen elzárkózva élt, majd a hasonló sorsú asszonyokat, árvákat vigasztalta, megkereste a kivégzettek sírjait és emléket állított nekik.

 

Knézich Károly 1844-ben vette feleségül az egri születésű Kapitány Katalint, aki többször követte férjét a szabadságharc idején. Fogsága alatt is látogatta. A család szerint amikor meghallotta férje halálhírét, akkor összeesett és meghalt, más forrás szerint megőrült és így élt még néhány évet.

 

Lahner György felesége milánói születésű Lucia Conchetti, 1839-ben házasodtak össze. Az asszony lelkes támogatója volt a forradalmi eseményeknek. A fogságban gyakran látogatta férjét. Egy ideig Aradon, majd Makón és Budán élt. Végül visszaköltözött Olaszországba. Lahner György holttestét is sikerült megszerezni és Damjanich Jánossal együtt eltemetni.

 

Lázár Vilmos 1844-ben vette feleségül báró Reviczky Máriát. Mária már a táborban is látogatta férjét, Aradon is vele volt. Megkísérelte férje holttestét megszerezni, de nem járt sikerrel.

 

Lovag Poeltenberg Ernő 1840-ben vette feleségül az osztrák származású Paulina Kakowskát, aki kérte férjét, hogy köszönjön le a magyar honvédségből, de ő nem hagyta el az ügyet amire felesküdött. Paulina élete végéig gyászolta férjét.

 

Gróf Leiningen-Westerburg Károly Sissány Elízzel kötött házasságot 1846-ban. A család Pozsonyban élt. Elíz nem jutott el Aradra. Viszont a szabadságharc után Barabás Miklóssal átfestette a férjét császári tisztként ábrázoló képet. Vörös honvéd tábornoki egyenruhába áll az új képen, mellén a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályú kitüntetésével. Elíz 1854-ben újra férjhez ment Leiningen volt bajtársához.

 

Dessewfffy Arisztid első felesége tüdőbetegségben meghalt. 1849. július 5-én házasodtak össze Szinyei Merse Emmával. Az oltártól a táborba indult vissza a tábornok és már csak aradi cellájában látta viszont asszonyét, akit a 18 évi várfogságra ítélt Máriássy János honvéd ezredesre bízott. Máriássy 1856-ban szabadult és egy év múlva feleségül vette az özvegyet.

 

Gróf Vécsey Károly jegyese Duffaud Karolina volt. Nem tudni biztosan összeházasodtak-e. A tábornok Aradon a bíróság előtt házasnak vallotta magát. A kivégzés előtti nap Karolina meglátogatta, búcsúlevélben mint feleségétől köszönt el tőle. Kegyelmet nem kapott a férfi számára, de a holttestét sikerült megszereznie és titokban eltemettetnie. Élete végéig gyászolta Vécseyt, sokat zaklatták, birtokait is elkobozták.

 

Nagysándor József mennyasszonya volt Schmidt Emma, de az események miatt nem tudtak egybekelni. Emma Klauzál Gáborhoz, a Batthányi kormány miniszteréhez ment feleségül.

 

Kiss Ernő özvegy volt. Szentgyörgyi Horváth Krisztina 1827-ben meghalt. Lányait sokáig zaklatták a hatóságok.

Aulich Lajos a legidősebb tábornok nőtlenként lépett a bitófa alá, és nőtlen volt Török Ignác is.

 

Ha az aradi vértanúk emléknapján azokról is megemlékezünk, akiktől az ország szolgálata majdnem akkora erőfeszítést kívánt, mint a frontvonalon való küzdelem, nem feledkezhetünk meg a „nemzet özvegyéről”, gróf Zichy Antóniáról, gróf Batthányi Lajos feleségéről sem, aki családi kötelességei ellátása mellett férje politikai segítőtársa is volt. Férjét fogsága idején mindenhova követte. Mindent megpróbált a kegyelemért, de nem tudott segíteni. Az általa bevitt késsel sebesítette meg férje a nyakát, így elkerülve a szégyenletes akasztást. Miután a grófot golyó által kivégezték és vagyonát elkobozták, gyermekeivel külföldre menekült. Gyakran segített az elszegényedett bujdosóknak. Később hazatelepült és jótékonykodott. Kívánsága szerint férje búcsúlevelét a szívére téve temették el.

 

Forrás: Hátrahagyottak emlékezetére című kiállítás.

Összeállította: Mátrai Ferencné klubtag

 

 

 

A mappában található képek előnézete A hátrahagyottak emlékezetére

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.