Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Huszárok Európában

 

HUSZÁROK EURÓPÁBAN

 

A huszár (angolul hussar, lengyelül: hussaria, németül: hussaren, olaszul: ussaro) a 15. században Magyarországon kialakult könnyűlovassági fegyvernem katonája.

 

A könnyű fegyverzetű huszárok a pajzsosok alkotta biztonsági gyűrűből kitörve, elsőként csaptak rá az ellenségre, állandóan nyugtalanították azt, de a nagyobb ellenséges erő elől kitértek, a nehéz lovasság mögé húzódtak, amint azonban a támadásra újból kedvezővé vált a pillanat, ismét előretörtek.


A huszár szó szerb-horvát eredetű, eredeti jelentése „rabló”; alapszava, a husa, jelentése rablás, rajtaütés, rablótámadás. Ettől eltérően Magyarországon népszerű az a szómagyarázat, miszerint a husz (húsz) szóból származik, mivel Mátyás király elrendelte, hogy húsz-húsz jobbágytelek után egy katona „állíttassék” a király seregéhez, ezt azonban a nyelvészek tévesnek tartják.

 

1403-ban kelt latin nyelvű okmány említ egy huszár kapitányt, továbbá egy valószínűleg a 15. század elején írt okmány egy Imre Huszár nevű egyént, és végül egy 1449-ben kelt okmány magyar huszárt említ. Mátyás király egy 1481-ben írt latin levelében a fekete seregén belüli könnyűlovasságot már huszároknak (hussarones) nevezi („equites levis armaturae, quos hussarones appellamus” magyarul „könnyű fegyverzetű lovasok, akiket huszároknak nevezünk”).

A huszárok legkorábbi említésükkor, a 14. század végi forrásokban többnyire délszláv eredetű, török módon harcoló könnyűlovasokat jelentettek. 1432-ben, illetve 1449-ben még végvidéki rablóknak, a latin nyelvű szövegekben malefactornak, praedatornak nevezték őket, de a délszlávoknál a török elleni harcokban már ekkor is komoly szerepet kaptak.

Mozgékony, könnyű csontozatú arabs vagy magyar lovon küzdöttek, törökös öltözetet, zsinóros mentét, szűk lovaglónadrágot viseltek. Legfontosabb szerepük az irreguláris harcban, a portyázásokban, lesvetésben, a biztosításban és felderítésben volt, de a nyílt csatákban is megállták a helyüket.


Magyarország:

Mátyás zsoldos csapatainak, a később fekete seregnek nevezett haderőnek a huszárok már megbecsült részét képezték. A török szpáhihoz hasonló, nem egészen könnyű fegyverzetük volt. Könnyű „huszársisakkal”, tárcsapajzzsal, esetenként könnyű mellvérttel, fő fegyverként szablyával, gyakran kopjával, majd később karabéllyal harcoltak.

Mátyás király seregének II. Ulászló alatti szétzüllésekor főleg a huszárcsapatok maradtak együtt és részben a királyi és királynéi dandárokhoz, részben pedig a végekhez voltak beosztva.

A Rákóczi-szabadságharc alatt mind Rákóczi, mind pedig a vele szemben álló I. József is felállított huszárcsapatokat részben magyar, de jobbára horvát katonákból, amelyek azonban a háború befejezése után ismét feloszlottak.


Mária Terézia királynő alatt is állítottak fel új huszárezredeket: 1760. szeptember 11-én Mária Terézia parancsára állították fel a „magyar királyi nemes testőrséget”.  Az egész gárda 120 főből állt, 1848-ig nagy dicsőségnek számított a tagjának lenni. Az elitalakulatban szolgáltak a híres „testőrírók”
is, akik lerakták a modern magyar irodalom alapjait: Bessenyei György, Orczy Lőrinc, Gvadányi József, Dugonics András, Pálóczi Horváth Ádám.

Az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadseregének huszárezredei békében 2 osztályból (1. és 2.) állt. Egy-egy osztály 3 századból (1.-6.), egy pótkeretből és egy utász-szakaszból álltak.

 

Lengyelország:  

Már a 16. században Báthory István lengyel király Lengyelországban is szervezett egy huszárcsapatot, amely azonban inkább testőrségnek volt mondható, mert csakis lengyel főnemesek fiait vették fel abba, akik tetőtől-talpig keleti mód szerint vértezetten, nehéz lovakon, súlyos lándzsákkal harcoltak; minden egyes úri lovast négy könnyű lovas (pacholek) kísért a harctérre.

Oroszország:

A lengyelhez hasonló lovasságot szervezett IV. Iván orosz cár is. Ezeket a lovasokat „guszári”-knak nevezte; ezek a nehézlovasságként szervezett és alkalmazott csapatok csakis I. Péter cár alatt vetették le a nehéz vérteket, s harcoltak könnyűlovas harcmodorral. Péter cár
szolgálatába szegődött egy Magyarországról származó montenegrói katona Jovan Albanez, aki megszervezte az oroszországi Szerb Huszárezredet, amely több mint ötven évig létezett az orosz hadseregben.

Nyugat-Európa:

Thököly szerencsecsillagának letűnése után seregének bizonyos részei külföldre menekültek; több magyar huszár Franciaországba vetődött, ahol a tiszteket szívesen osztották be a francia könnyűlovassághoz.

A francia huszárságot és az első francia huszárezredet (Bercheny) Bercsényi László alapította meg, aki Bercsényi Miklós, a kuruc vezér fia volt.

A szatmári béke (1711) után sok magyar kuruc külföldre menekült, és ott, főleg Poroszországban, Bajorországban és Franciaországban hadi szolgálatba léptek. Ezek a kurucok szervezték az első porosz és bajor huszárcsapatokat és velük állították fel Franciaországban a második huszárezredet.

A német hadsereg híres volt magyar huszárairól, akik Nagy Frigyes idején emigráltak porosz területre.

Az Olaszország egyesítéséért vívott 1859-es itáliai háborúban III. Viktor Emanuel akkori szárd király Bethlen Gergely grófot, az 1848-49-es szabadságharc honvéd huszár ezredesét bízta meg azzal, hogy magyar lovasokból huszárezredet (Usseri di Piacenza) szervezzen; 1860-ban pedig Garibaldi seregében magyarokból két huszárszázadot alakított, akik főleg a Capua alatt vívott döntő csata alatt tüntették ki magukat.

 

Forrás: Wikipédia

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.