Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

József Attila (1905-1937)

JÓZSEF ATTILA  (1905-1937)

 

József Attila (1905-1937) forradalmi költő, a magyar lírának Petőfi és Arany mellett a legnagyobb alakja. Apja szappanfőző munkás volt, anyja pedig cselédlány. A „város peremén”, a Ferencvárosban éltek. Attila három éves volt, amikor apja elhagyta családját, és Romániába költözött. Anyja emberfeletti küzdelemmel tartotta el a három gyermekét.

 

Attila 2 évig lelencgyermek volt Öcsödön, majd a külvárosi proletárgyerek nehéz életét élte. Elvégezte az elemi iskolát, és a polgári iskola három osztályát.

 

1919-ben meghalt az édesanyja, Attilát sógora és gyámja Makai Ödön vette magához, aki elhelyezte Makóra internátusba. Itt járta ki a gimnázium felső osztályait.

 

Első verses kötetét, a Szépség koldusát, Juhász Gyula előszavával 1922-ben adták ki Szegeden. Ekkor már perbe fogták istenkáromlásért a Lázadó Krisztus című verse miatt.

 

A szegedi bölcsészkarra iratkozott be magyar-francia szakos hallgatónak. Itt jelent meg második kötete a Nem én kiáltok (1924). A Tiszta szívvel című verse miatt eltanácsolták az egyetemről.

 

Anyagi nehézségekkel küzdve egy-egy évet töltött Bécsben és Párizsban.

 

1927 őszén hazatért Budapestre. 1929 elején jelent meg harmadik kötete, a Nincsen apám, sem anyám.

 

Ezekben az években érett lázadóból forradalmárrá. 1930-ban tagja lett az illegális kommunista pártnak. Szemináriumokat tartott, illegális munkát végzett és részt vett a 1930. szeptember 1-i tüntetésben.

 

A mozgalomban ismerkedett meg Szántó Judittal, aki élettársa lett.

 

Harcosan forradalmi verseskötetét, a Döntsd a tőkét címűt, elkobozta a rendőrség.

 

Cikkeket, vitairatokat írt.

 

A következő kötete a Külvárosi éj (1931), költészetének kiteljesedését jelentette.

 

Kapcsolata a párttal 1934 elején megszakadt, de sohasem fordult ellene. 1934-ben kiadta gyűjteményes kötetét a Medvetáncot.

 

Egyre súlyosabb beteg lett. Anyagilag élettársa, Szántó Judit támogatta, a Nyugat mellőzte, egyre inkább elszigetelődött.

 

Utolsó kötete a Nagyon fáj 1936-ban látott napvilágot.

 

Élete utolsó évéiben egy polgári folyóiratnak, a Szép szó - nak lett az egyik szerkesztője.

 

Egyre több időt töltött kórházban. 1937. december 3-án Balatonszárszón, a vonat elé vetette magát.

 

Összeállította: Mátrai Ferencné klubtag

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.