Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Körösfői-Kriesch Aladár (1863-1920)

KÖRÖSFŐI-KRIESCH ALADÁR HAGYATÉKA

MŰVÉSZTELEPI ÉLETKÉPEK

 

 

Körösfői-Kriesch Aladár (1863-1920) festő és iparművész a magyar szecesszió (művészeti stílus) egyik legmeghatározóbb egyénisége volt.

 

Budán született, de előbb járt Erdélyben, mint Gödöllőn! A saját maga által választott név is Erdélyre, közelebbről Körösfőre utal.

 

Budapesten és Müncheni Akadémián tanult.

 

Gyermekkorában TBC fertőzést kapott, ezért nagyon vigyáznia kellett a nehezen visszaszerzett egészségére, és ezért fektetett nagy súlyt az egészséges életmódra. Olyan hely után kutatott, amely közel fekszik Pesthez, mégis tiszta levegőjű, szép környezetű település. Így bukkant rá Gödöllőre, ahova 1901-ben ki is költözött. Az Erzsébet park mellett vásárolt egy parasztházat, amihez 820 négyszögöles kert tartozott. Ezen a telken állt a ház, így ide építtette a műtermét is. Otthonát saját tervezésű bútorokkal, népművészeti tárgyakkal rendezte be. Talán ezzel az új otthonnal és életstílussal kezdődött valami új a magyar művészeti életben.

 

A művésztelep szerveződése érdekesen alakult. Körösfői egyénisége volt az, ami ide vonzotta a társakat. Egyszer a fiatal Remsey Jenő beállított a művészhez, aki meghitten fogadta, leültette és meséltette magáról. Remsey ezután többször is eljött, egyszer csak ő is itt maradt.

 

Körösfői Gödöllőre hívta sógorát, Nagy Sándor festőművészt és annak feleségét, Kriesch Laurát. Ők szívesen jöttek. Ezen kívül a művésztelep tagjai lettek Juhász Árpád, Mihály Rezső, Sidló Ferenc, Moiret Ödön, Zichy István, Toroczkai Wigand Ede, Undi Mariska, Medgyaszay István.

 

A művészet számos ágát művelték: festettek, rajzoltak, freskót, gobelint, szőnyeget készítettek, és terveztek mozaikot, üvegfestményt és bútort.

 

Művészetüket a szecesszió és a szimbolizmus jellemzi. Olyan művészetet akartak létrehozni, amely a magyar nép ősi motívumkincséből táplálkozva megszünteti a hagyományos polgári művészetet. Jelentős szerepet vállaltak a magyar iparművészet megteremtésében. Számos monumentális megbízást kaptak (Zeneakadémia, Szabadkai Városháza, több templom, kápolna, temesvári papnevelde). Legjelentősebb munkájuk a marosvásárhelyi Kultúrpalota díszítése. A gödöllői művésztelep munkáival sok magyarországi és külföldi kiállításon is bemutatkozott, ahol elismeréseket, díjakat szerzett.

 

A művésztelep tagjainak vonzó volt az életvitelük is. Törekedtek az egészségre és a természetességre. Nyáron egy fából készült alvóhelyen aludtak. A kertben egy mesterséges domb emelkedett, amelyre egy nádfedeles lugast építettek pihenőhelynek. Ennek külön kis tornya volt a gyermekek legnagyobb örömére. Étkezésükben is törekedtek a természetességre. Rengeteg gyümölcsöt ettek. Kenyerük maguk őrölte rozsból készült. Ezen kívül az Erdélyből hozott szakácsokból merítve sok kukoricából készült ételt fogyasztottak. Sűrűn jártak kirándulni a környékre, sőt síelni is. Akkoriban hazánkban még nem ismerték ezt a sportot.

 

A telepet jellemezte a meleg baráti hangulat. Felolvasásokat, zenés összejöveteleket rendeztek, ahol a férfiak zenéltek, beszélgettek, a nők pedig kézimunkáztak. A művészek megörökítették a varrogató feleségeket. Minden évben tartottak egy-két álarcos bált. A jelmezeket Körösfői műtermi szekrénye szolgáltatta.

 

Születtek országhatárokat átívelő barátságok is. Legkülönösebb talán Körösfői és Akseli Gallen Kallela, a Kalevala (finn nemzeti eposz) illusztrátorának barátsága volt, aki Körösfői egyik művét is megmentette. Történt ugyanis, hogy felkérték Körösfőit, hogy fessen a Zeneművészeti Főiskola részére egy freskót. Ő el is készítette a „Művészet forrása” című képet, melyen ruhátlan alakok is szerepeltek, ezért gróf Apponyi Albert kultuszminiszter el akarta a művet távolíttatni, de Akseli a barátja védelmére kelt, így sikerült megmenteni a művet.

 

Eleinte nehézkesen alakult Gödöllő és a művészek viszonya, de lassan elfogadták őket. Sokan fordultak hozzájuk segítségért, ők pedig örömmel segítettek. Igazi kapcsolatuk akkor kezdődött a faluval, amikor 1904 körül megalakult a szőnyegszövő műhely. Éppen akkoriban ment tönkre két jelentős szőnyegszövő műhely, a németeleméri és a torontáli. Körösfői megszerezte a németeleméri műhely szövőszékeit és Gödöllőre hívta Guilleaume Margitot, a műhely művezetőjét. Ezután a művészek tervezték a szőnyegeket, a gödöllői lányok és asszonyok pedig szőtték ezeket. Így került az országba a svéd származású iparművész Belmonte Leo is, aki elsajátította a gobelinkészítés mesterségét. Úgy tervezte, hogy itt éli le életét, de szándékát sajnos keresztülhúzta a világháború, amikor is ő visszatért Franciaországba.

 

A kor sajátossága volt, hogy az irodalom és képzőművészet összefonódott. A művésztelep jeles képviselője, Nagy Sándor, Körösfői sógora, tervezte Ady Endre „Új versek” című kötetének címlapját. Koronghy Lippich Elek minisztériumi tanácsnok pedig felkérte Körösfőit, hogy illusztrálja verses kötetét. A könyvnek végül ezek az illusztrációk adták meg az igazi értékét. Bár az írók csoportja Pesten kávéházban, a művészek pedig Gödöllőn éltek, szellemiségük találkozott. Nagy Sándor és Körösfői is írt verseket, esztétikai dolgozatokat. Körösfői görögországi útinaplóját és „Harctéri napló” című munkáját nem régen adták ki könyv formájában.

 

Kapcsolódás volt az irodalom és a művészet között, hogy Körösfői fiának, Tamásnak az egyik legjobb barátja az akkor még gyermek Ottlik Géza volt, aki szintén Gödöllőn lakott.

 

A második világháború Gödöllőt is elérte. Egy éjjel hatalmas recsegés közepette leégett a műterem. A lángokat sikerült annyira megfékezni, hogy a lakóház megmaradt, de a műtermet nem lehetett megmenteni. A műterem helyén a család kopjafát emeltetett.

 

Bár a gödöllői művésztelep európai jelentőségű volt, a háborúk után mégis elsikkadt emléke. Ennek az is oka volt, hogy a szecesszió vonzódott az önmagában álló szépséghez a kor eszménye pedig a realizmus volt.

 

Különleges példa az életmű elhanyagolására Körösfői: Ego sum via, veritas et vita (Én vagyok az út, az igazság és az élet) című festménye, melyet 4 évesen elhunyt kisfiáról festett. Ennek a festménynek a fényképe Tolsztoj asztalán állt, mivel az ő gyermeke is korán hunyt el. A háború után Tolsztoj lánya eljött Magyarországra, hogy láthassa a kép eredetijét. A Galériában csak a katalógusból derült ki, hogy a kép létezik, a pincéből került elő sok más képpel együtt. A művész unokája számára ez a látvány adta az indíttatást, hogy feltárja nagyapja életművét. A munkát a művész alkotásainak fotózásával kezdte, majd ebből összeállította népszerűsítő előadásait. Bármikor, bárkinek átadja ismereteit.

 

Csoportokat vitt be a Parlament Vadásztermébe, ahol két Körösfői freskó volt látható, a „Balatoni halászat” és a „Bölényvadászat”.

 

Ezen kívül létrehozta a Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítványt, amely a művészet bármely ágában tehetséges gödöllői fiatalokat és művész-pedagógusokat támogat. Az alapítvány díját; egy, a névadó arcképét ábrázoló művészeti plakettet és pénzjutalmat minden évben egy vagy két személy kapja meg október 29-én, Körösfői-Kriesch Aladár születésnapján.

 

Ezen kívül pályázati támogatásból rendbe hozatták Nagy Sándor műteremházát és közadakozásból emeltettek egy Körösfői-Kriesch Aladár szobrot a múzeum bejáratánál.

 

A gödöllői művésztelep művészettörténetének feldolgozását a Gödöllői Városi Múzeum végzi a Magyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum kutatóival együtt. A tudományos feldolgozás jó eredményeket mondhat magáénak. Bár a művésztelep legendájának felélesztése terén akad még tennivaló, bízni kell benne, hogy a közeljövőben sikerül előtérbe hozni ezt a hatalmas értéket, mert rohanó világunkban mindenkire ráférne, hogy megálljon egy pillanatra és bekukkantson abba a szellemiségbe, amit Körösfői és társai képviseltek.

 

Forrás: Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány kuratórium elnökének elbeszélése.

 

Összeállította: Mátrai Ferencné klubtag

 

 

 

A mappában található képek előnézete Körösfői-Kriesch Aladár (1863-1920)

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.