Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Élménybeszámoló - Németországi kirándulás

Tavaszi kirándulás

Május 7-11. között egy nagyon szép utazáson vettünk részt Németországban.

Az első napon az Elba völgyében fekvő monumentális mészkőszikla alakzatokat néztük meg. A kilátóról megcsodáltuk a gyönyörű tájat.

Utána Drezdába folytatódott az utunk. Városnézés buszról, majd gyalogosan a Zwinger, az Opera, Fraunkirche stb., majd a Meisseni Porcelángyár következett. Micsoda gyönyörű munkák!

Másnap Lipcse városa következett, ahol megnéztük - hogy csak az ismertebbeket említsem - a Tamás Templom, Bach sírja, Óvárosháza, Népek csatája Emlékmű. Délután irány Postdam-ba, majd a porosz Versaillesként emlegetett Sanssouci kastélyba látogattunk. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt.

A 4. nap Berlinben várost néztünk autóbusszal, hajóval, gyalog.  Alexander Platz, Under Der Linden, Brandenburgi kapu, Reistag, Berlini fal maradványai, Holocaust Múzeum stb.

Hazafelé Prága, Pozsony érintésével csodálhattuk meg a szép tájakat.

Összességében az egész út szép és tanulságos volt.

A következő utunk augusztus végén Szlovéniába vezet, ahol - többek között – az Isonzó völgyébe is ellátogatunk.

 

                                                                              Legyél útitársunk!

                                                                                                                             Tóth Mihályné Anci

 

A mappában található képek előnézete 2015.05.07 Németország